Postás Kulcsosház

Orosztony nem ismeretlen a gyalogos, kerékpáros és lovas turisták számára sem. Településünkön vezet át az országos kék és piros turista útvonal, ennek köszönhetően évente több százan látogatnak el hozzánk, és találnak megpihenésre, szállás lehetőségre, az örömhegyi, közel 30 éve üzemelő kulcsosházban, amelyet a Nagykanizsai Postás SE tart fenn. Örömhegyen szép környezetben várja a kulcsosház a csendre, valamint a természet közelségére vágyó túristákat.

A valamikor még lakott szőlőhegyen kialakított kulcsos házat 1982-ben avatták. A Nagykanizsai POSTÁS SE tagjai társadalmi munkások segítségével sok - sok munkaórával az utolsó ott lakó családtól megvásárolt házból tették alkalmassá csoportok fogadására. A házban villany, vezetékes víz nincs, autóval nehezen megközelíthető, így majdnem nomád körülmények között lehet élvezni a természet közelségét. Szép időben még a Balaton víztükre is látható a körülötte elhelyezkedő Keszthelyi hegységgel és pár tanúheggyel. A ház falai között sok vendég megfordult azóta már. Örökké emlékezetes marad az 1986-ban Rockenbauer Pál vezetésével készített Plusz egymillió lépés című film készítése, melynek bizonyos részleteit itt és a nagybakónaki Kőszikla szurdokban, valamint annak környékén forgatták. Megnyerő egyénisége, munkastílusa mély nyomokat hagyott a velük dolgozó és forgatást segítő személyekben. A ház falán helyezték el Dr. Cseke Ferenc tanár úr emléktábláját, akinek felejthetetlenül nagy érdemei vannak a Dél - Zala turista létesítmények kiépítésében.
A kulcsosház jelzett turistaúton megközelíthető Orosztonyból, Nagybakónakról, Zalaújlakról, Gelséről, Zalakarosról, Zalamerenyéről. Bármelyik hosszúságú utat választjuk, nem fogunk csalódni, mert mindegyik más arcát mutatja a természetnek. Többnapos program esetén szállást foglalhatunk, és bejárhatjuk a környéket. A kulcsos ház gondnoka Tomasics János, aki a kezdetektől fogva - immáron 30 éve -  látja el a gondnoki feladatokat mindenki megelégedésére. Az Örömhegyen felállított apró kápolnában láthatjuk a turistáknak, úton levőknek szentjeként ismert Szent Kristóf táblaképet (Németh Ferenc fafaragó készítette). A kápolna helyén valamikor harangláb állt, melynek harangját Orosztonyban őrzik. Ugyancsak Örömhegyen a kápolna szomszédságában a természetjárók munkájával és tiszteletéül 1979-ben került felállításra a Rockenbauer Pál tiszteletére készített kopjafa az itt elhaladó róla elnevezett DDK turistaút mellett.

Az Öröm-hegyen az egykori szőlők és pincék emlékét már csak néhány düledező házacska örzi és a nagykanizsai postások kulcsos ház, mely - a régi parasztházaknak megfelelő komfort ellátotsággal - egész évben várja a túrázókat.

Szállásfoglalás: +36-30/337-9203 E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát.

Férőhelyek száma: 14 fő. Elhelyezés 2x7 ágyas szobákban.

Szállásdíj: 600 Ft/fő